Hogy tuningnál pontosan milyen mozgatórugóra is gondolok? Ez az egész tuning-dolog onnan indult, hogy az ember megpróbálta kihozni az adott hardverből a benne rejlő lehetőségeket, hogy spóroljon, hogy kicsit elodázza a cserét, vagy hogy egyáltalán jól (vagy jobban) fussanak a dolgok. Kicsit később már érdekelt, és kihívásnak is tartottam. Már kilencvenes évek első felében az alaplap leírását nézegetve szöget ütött a fejembe, hogy nem lehetne a 33 MHz-es 386 processzort 40-en járatni? Akkor még persze szó nem volt ennek támogatásáról - csak jumperek voltak, a biost teljesen másra használták, nem volt a processzoron hűtő (borda sem), volt, hogy feszültséget sem lehetett állítani (minek?), nem voltak módszerek, leírások, és még internet sem, csak nyomtatott szaksajtó, ahol szinte sose foglalkoztak ilyesmivel. Az első processzor aminél ezt ki is próbáltam, egy 486SX volt, aztán egy 486DX4 (volt Intel és AMD verzióm is), amit meg már csak tuningolva használtam az egy Pentium MMX volt 1998-ban. Ezután nem volt megállás.
Hogy mennyivel felfokozottabb volt a 90-es évek PC-s szempontból, az jól mutatja, hogy amíg 1993-ban jól használható gépnek számított egy 386-os, addig öt évvel később 6-7x magasabb órajelű processzorokat használtunk sokkal fejlettebb architektúrával, megjelentek a 3D-s gyorsítókártyák, és eljutottunk egy 320x200-ban futó programtól 800x600-ban (és felette) futó játékokig, demókig, évente elavulttá téve a technikát. Egy-két év ahhoz is elég volt, hogy egy csúcskonfig alig használható ócskavassá degradálódjon. Olyan programok is megjelentek gyakran, amik csak 2-3x sebességű (még nem létező) gépeken futottak élvezhetően, azt feltételezve, hogy egy-két éven belül úgyis eléri a hardverek szintje azt, hogy megfelelően fusson. Rohamléptekkel fejlődött a hardver, de mégsem tudta követni az igényeket.
Manapság ennek épp ellenkezője folyik. Ugyan belassult a hardverfejlődés, de a gyártók azért még mindig szép számmal jelentetik meg az újdonságokat, viszont a kihasználtságuk meg sem közelíti a 15 évvel korábbi szintet. Hogy visszakanyarodjunk a jelenhez - a több mint négy éve vásárolt Core 2 Quad processzorom ma egy ugyanolyan széleskörűen és jól használható processzor, mint amikor hozzájutottam. GPU-knál kicsit más a helyzet, de ott is kezd hasonlóvá válni a szituáció, de inkább a konzolok miatt.
Miért cserélek? Részemről a sebesség, alacsonyabb fogyasztás, érdeklődés, tuningban kihívás. Kb. ennyi. A gond az, hogy ezek az érvek lassan teljesen okafogyottá válnak: a sebesség szép, csak éppen felesleges, a benchmarkoknak szólnak, érdekelni kb. addig érdekel, amíg tesztelem, kihívás meg szinte semmi. Egyedül szinte a fogyasztás, illetve a hatékonyság marad, ha már egyszer cserél az ember, akkor lehetőleg legyen gyorsabb és fogyasszon kevesebbet is. Így jutottunk el a címben szereplő felvetésig. Már év elején is fontolgattam az i7 2600-at, mert ahogy számolgattam, olcsóbb lappal és hűtővel alig lett volna drágább, és kapható is volt, a K-s processzorokkal szemben. A 2500K remek processzor, a mai napig a legjobb ár/érték aránnyal rendelkezik, győzött a kíváncsiság. Ez így volt az elmúlt hetekben is, mert nem hagyott nyugodni a dolog, hogyha nem tuningolnék, akkor mit veszítek és mit nyerek. Először a 2500K-t járattam alapon, illetve próbáltam ki pár dolgot, majd ezen a gondolatmeneten "kimaxoltam" a konfigot. Szerencsére a processzorcsere nem fájt sokba, sebességben visszalépni sem nagyon akartam.
Nem egy reprezentatív tesztet csináltam, inkább csak arra voltam kíváncsi, hogy egy masszívan párhuzamosítható feladat esetén mit kapok. Amúgy győz az órajel.
Valami hasonlóra számítottam. Ahol meg van oldva a 8 szál kérdése, jelent annyi előnyt, mint a tuning a másik processzor esetén. A jövőben megjelenő játékokban még némi előnyre is szert tehet a több cache és szál miatt. Az x264 benchmarknál Pass 1 esetén csak négy szál volt használatban.
A másik sarkallatos kérdés a fogyasztás volt. Az Asrock UEFI-nél van egy "powersave" funkció. Sajnos pontosan nem derült ki számomra, hogy mit csinál, az biztos, hogy alacsonyabb feszültségen járatja a processzort, kikapcsolgatja az alaplapon az inaktív fázisokat (Asrock programja szerint), és pl. a memóriának is tényleg 1.5 voltot ad, nincs túlfeszelve, mint alapból. A biztonság kedvéért lefuttattam pár stabilitástesztet, nem tapasztaltam semmi különöset, viszont processzortól és terheléstől függően egy 10-20 wattot jelent.
A powersave funkció elég volt ahhoz, hogy a 2600 beékelődjön az ugyanebben a módban működő, és alapfeszültségen járó 2500K értékei köze. A tuningolt értéktől természetesen messze jobb, miközben a sebességpotenciál hasonlóan benne van, szerintem egy jó alternatíva. Az én hűtési megoldásomban a ventilátorok alapból 600-as fordulaton járnak, hasonló hosszabb idejű terhelés alatt pörögnek fel 1000 RPM köré, ami azt jelenti, hogy 99%-ban sose járnak 600-as fordulat felett. A legnagyobb terhelés mellett sem melegedtek a processzormagok 50 fok fölé, így elégedett vagyok a megoldással: hasonló teljesítmény kedvezőbb feltételekkel.
