Már egy ideje idegesített, hogy a telefon összevissza működik a gyári ROM-mal, így feltettem a MIUI 2.6.8-at. Egyelőre tetszik az új ROM, viszont két bosszantó hibát találtam benne: nem megy a videók hardveres gyorsítása, és a kamerával nem lehet 720p videókat rögzíteni. A lejátszásra volt megoldás, felraktam a Devil kernelt - minden ok, nem akad le a hardveres lejátszásnál, de HD videókat nem tudtam rögzíteni.
Visszakerestem a MIUI ROM-ban azt az XML-t, amiben tárolják a videoprofilokat, és csak két helyen kellett módosítani: a felbontásnál, és a h264 konfigjánál kellett kiterjeszteni a felbontást és a bitrátát a HD-nek megfelelően. Ezt update-eltem a telefonon, és minden megy, mint a karikacsapás. Itt a pack, hátha más is szeretné bugfixelni a telefonját.
2012. június 10., vasárnap
2012. április 19., csütörtök
M665 a végső 36/22 megoldás
A korábbi 36/22-es megoldások nem voltak rosszak, de nem nyújtottak 100%-os megoldást. Az alátétezett kistányér és a trekkinghez tartozó 36-os acéltányér működött az eredeti átdobóval, de zavart, hogy a beszűkült a váltótér, és hogy felváltásnál néha bizonytalankodik az átdobó. Ezt próbáltam egy ehhez a kombóhoz fejlesztett M667-es elsőváltóval orvosolni, de szinte még rosszabb lett, mint az eredeti M661-10-es. Vagy felkapta a láncot, vagy bedobta a két tányér közé. Valós helyzetben ritkán futottam volna bele ebbe a problémába, de tesztkörnyezetben sikerült olyan helyzetet szimulálni, amikor tízből egyszer beszorult valahova a lánc. Murphy törvényéből kiindulva szinte biztos, hogy ez a legrosszabbkor jött volna mindig elő.
Nem maradt más hátra, mint az ehhez az átdobóhoz és hajtóműhöz konstruált tányérok használata. Szerencsére a 22-es az megegyezett a meglevővel (a 3x9-es hajtómű tányérjával), csak egy speciális 36-os M665-ös tányért kellett beszerezni. Ez egy elég furán kinéző tányér, vastag peremmel, alacsony fogakkal. Miután megkaptam az is kiderült, hogy alumínium, ami jó ugyan a súlyát tekintve, de nem túl jó a tartósságot nézve. A vastag perem annak tudható be, hogy a láncvezető rámpák kiterjedtebbek a nagy átemelési magasság miatt, emellett laposabbak, hogy keresztbeváltásnál ne érjen bele a kistányéron levő lánc.
Az átdobó magasságával voltam kicsit bajban, mert az eredeti hajtóművön egy bashguard is van. Próbálkoztam alacsonyabb állással, de pár kísérlet után a bashguard magasságának megfelelően állítottam be. Az eredmény nem maradt el - minden hiba eltűnt. Úgy vált, ahogy kell, semmi bizonytalanság, melléváltás. A teljes (!) hátsó sor kihasználható mindegyik lánctányéron köszörülés nélkül, és ideálisabb láncvonallal, mint az újonnan megjelenő 2x10-es rendszereknél (kevésbé áll keresztbe a lánc). Már túl vagyok pár hónapos használaton, és a véleményem nem változott: egy 29er-hez ez a 36/22 + 11-36 kombináció kell. Sokkal kevesebbet használom az első váltót, a kistányér tényleg csak "terepfokozat" kaptatókhoz, amellett, hogy akár ez is használható 20 Km/óra sebességig, minimalizálva az esetleges láncledobásból adódó problémákat.
Nem maradt más hátra, mint az ehhez az átdobóhoz és hajtóműhöz konstruált tányérok használata. Szerencsére a 22-es az megegyezett a meglevővel (a 3x9-es hajtómű tányérjával), csak egy speciális 36-os M665-ös tányért kellett beszerezni. Ez egy elég furán kinéző tányér, vastag peremmel, alacsony fogakkal. Miután megkaptam az is kiderült, hogy alumínium, ami jó ugyan a súlyát tekintve, de nem túl jó a tartósságot nézve. A vastag perem annak tudható be, hogy a láncvezető rámpák kiterjedtebbek a nagy átemelési magasság miatt, emellett laposabbak, hogy keresztbeváltásnál ne érjen bele a kistányéron levő lánc.
Az átdobó magasságával voltam kicsit bajban, mert az eredeti hajtóművön egy bashguard is van. Próbálkoztam alacsonyabb állással, de pár kísérlet után a bashguard magasságának megfelelően állítottam be. Az eredmény nem maradt el - minden hiba eltűnt. Úgy vált, ahogy kell, semmi bizonytalanság, melléváltás. A teljes (!) hátsó sor kihasználható mindegyik lánctányéron köszörülés nélkül, és ideálisabb láncvonallal, mint az újonnan megjelenő 2x10-es rendszereknél (kevésbé áll keresztbe a lánc). Már túl vagyok pár hónapos használaton, és a véleményem nem változott: egy 29er-hez ez a 36/22 + 11-36 kombináció kell. Sokkal kevesebbet használom az első váltót, a kistányér tényleg csak "terepfokozat" kaptatókhoz, amellett, hogy akár ez is használható 20 Km/óra sebességig, minimalizálva az esetleges láncledobásból adódó problémákat.
2012. január 14., szombat
Hajtás-áttételek 29er viszonylatban - a megvalósítás
Még mielőtt bárminek nekiállunk, jobb, ha tisztázzuk, hogy a hajtás-váltás nagyon ki van számolva, tehát nem brahiból ajánlnak valamit valamihez. Ha keverjük az alkatrészeket, könnyen előfordulhat, hogy olyan helyzet előtt találjuk magunkat, amit nekünk kell megoldani (ha meg lehet). Alkatrészfajtánként változik, hogy mire kell és érdemes figyelni, és előfordulhat olyan helyzet, amire nem is gondolunk. Az öröm az ürömben, hogy ettől függetlenül olyan tűréssel rendelkezik a rendszer, hogy nyugodtan kísérletezhetünk.
Én egy 2011-es SLX Dynasys 3x10-es rendszerből indultam ki, az egész hajtás-váltás homogén, kivéve a hátsó XT váltót. A korábbi cikkben kiszámoltam, hogy melyik áttételsor lenne számomra a legkedvezőbb, a 36/22-es kombó mellett tettem le a voksot, így mindhárom tányért cseréltem. Sokat gondolkodtam könnyebb és drágább tányérokon (pl. TA Chinook), de a beszerezhetőség és az ár miatt maradtam a Shimanonál. Ekkora tányéroknál pártíz gramm súlyhátrányt jelent, viszont acéltányérokat vehetünk, ami tartósabb, és nem mellesleg valamivel a váltási teljesítményünk is jobb, mint egy harmadik fél tányérjával. Lánc szempontjából a piacon levő tányérok többsége kompatibilis a 7-10-es rendszerekkel. Az a biztosabb, ha a rendszerünkhöz típusban és korban minél közelebb álló kerekeket választunk. Az átalakítás előtt ezeket szereztem be:
A parkolóba lementem tesztelni: az átdobó várakozásomat felülmúlva teljesített. Ahhoz képest, hogy nem erre találták ki, és a magasságot is a váz szabta meg, egész szépen váltott felfele (bár néha kicsit bizonytalanabb), lefele meg hiba nélkül dobta a láncot. Viszont a nagy fogkülönbség miatt előjött egy olyan probléma, amire nem gondoltam, hogy a 36-os tányér rámpáiba beleér a lánc, ha a kistányéron a közepét elérem a hátsó sornak.
A kistányér és a hajtómű közé tettem egy 1mm-es alátétet, elkerülve a nagyobb tányér rámpáit. Kicsit korrigáltam a magasságon is - feljebb állítottam - hogy a kistányéron kompromisszum nélkül az átdobó ennek megfelelő részén fusson a lánc. A másik cél, hogy 36-os tányérnál mindkét oldalon, mindkét szélső állásban legyen határolólemez, nagy fogaknál ez a 42-es nagytányér magasságába esett bele, kis fogaknál pedig a 32-es középtányéréba. Mivel az átdobó használata a 36-os tányérnál kompromisszumos, kb. 7-8 fogaskereket tudunk kihasználni hátulról, a 22-es tányérnál csak a jóizlés szab határt. Természetesen a nagytányér tekintetében a hátsó kisebb kerekeket részesítettem előnyben, és ebben a beállításban az első váltó is határozottabban működik. Újabb parkolós teszt, majd éles bevetés...
Elég volt egy tekerés, hogy megállapítsam: ezt a 36/22-es kombinációt a 29erhez találták ki. Jóval kevesebbet használtam az első váltást, csak kaptatókon váltottam le. Egészen fura volt, hogy csak a sokkal gyorsabb hátsóváltót nyomkodom végig, és nem kell azzal foglalkozni, hogy rákészüljön az ember az átdobó használatára. Kicsit okosabban használva, lendületesen tekerve a csörlőhasználatot is minimalizálni lehet. Így már nem csodálkozom, hogy az alkatrészeket gondosan összeválogató és a részletekre is odafigyelő Canyon a 2012-es 29er bringáit alapból ilyen áttételsorral szereli.
Én egy 2011-es SLX Dynasys 3x10-es rendszerből indultam ki, az egész hajtás-váltás homogén, kivéve a hátsó XT váltót. A korábbi cikkben kiszámoltam, hogy melyik áttételsor lenne számomra a legkedvezőbb, a 36/22-es kombó mellett tettem le a voksot, így mindhárom tányért cseréltem. Sokat gondolkodtam könnyebb és drágább tányérokon (pl. TA Chinook), de a beszerezhetőség és az ár miatt maradtam a Shimanonál. Ekkora tányéroknál pártíz gramm súlyhátrányt jelent, viszont acéltányérokat vehetünk, ami tartósabb, és nem mellesleg valamivel a váltási teljesítményünk is jobb, mint egy harmadik fél tányérjával. Lánc szempontjából a piacon levő tányérok többsége kompatibilis a 7-10-es rendszerekkel. Az a biztosabb, ha a rendszerünkhöz típusban és korban minél közelebb álló kerekeket választunk. Az átalakítás előtt ezeket szereztem be:
- 36-os trekking tányér, papírja szerint az M440-es 9-es hajtóműé, gyakorlatilag ezt árulják most M510 tányérként is, csak ezüst színben
- 22-es M660 tányér, 9-es SLX-nél ez a csörlő
- egysebességeshez való rövidebb lánctányércsavar, sok helyen árulják az olcsó Zoogie-t
- láncrövidítéshez pótcsap
- 8-as, 10-es alátétek
- hosszabb csavarok az átdobóba, a lehatároláshoz (M4x16 rozsdamentes imbusz)
A parkolóba lementem tesztelni: az átdobó várakozásomat felülmúlva teljesített. Ahhoz képest, hogy nem erre találták ki, és a magasságot is a váz szabta meg, egész szépen váltott felfele (bár néha kicsit bizonytalanabb), lefele meg hiba nélkül dobta a láncot. Viszont a nagy fogkülönbség miatt előjött egy olyan probléma, amire nem gondoltam, hogy a 36-os tányér rámpáiba beleér a lánc, ha a kistányéron a közepét elérem a hátsó sornak.
A kistányér és a hajtómű közé tettem egy 1mm-es alátétet, elkerülve a nagyobb tányér rámpáit. Kicsit korrigáltam a magasságon is - feljebb állítottam - hogy a kistányéron kompromisszum nélkül az átdobó ennek megfelelő részén fusson a lánc. A másik cél, hogy 36-os tányérnál mindkét oldalon, mindkét szélső állásban legyen határolólemez, nagy fogaknál ez a 42-es nagytányér magasságába esett bele, kis fogaknál pedig a 32-es középtányéréba. Mivel az átdobó használata a 36-os tányérnál kompromisszumos, kb. 7-8 fogaskereket tudunk kihasználni hátulról, a 22-es tányérnál csak a jóizlés szab határt. Természetesen a nagytányér tekintetében a hátsó kisebb kerekeket részesítettem előnyben, és ebben a beállításban az első váltó is határozottabban működik. Újabb parkolós teszt, majd éles bevetés...
Elég volt egy tekerés, hogy megállapítsam: ezt a 36/22-es kombinációt a 29erhez találták ki. Jóval kevesebbet használtam az első váltást, csak kaptatókon váltottam le. Egészen fura volt, hogy csak a sokkal gyorsabb hátsóváltót nyomkodom végig, és nem kell azzal foglalkozni, hogy rákészüljön az ember az átdobó használatára. Kicsit okosabban használva, lendületesen tekerve a csörlőhasználatot is minimalizálni lehet. Így már nem csodálkozom, hogy az alkatrészeket gondosan összeválogató és a részletekre is odafigyelő Canyon a 2012-es 29er bringáit alapból ilyen áttételsorral szereli.
2012. január 3., kedd
Hajtás-áttételek 29er viszonylatban
Tavaly nyáron (2011, friss még az újév) cseréltem le a bringát 29er-re. Shimanonál megjelent a 10-es rendszer, hátul nagyobb (36-os) nagykerékkel, amihez más fogszámú lánctányérokat kapcsoltak. A SRAM nyomására idén már 2x10-es rendszereket is bevezettek. Röviden elég sok minden történt, ahhoz, hogy elbizonytalanítsa az embert, hogy neki melyik hajtás a megfelelő, és ezek hogyan viszonyulnak a korábban megszokottakhoz.
Korábban kicsit értetlenkedve fogadtam a kéttányéros rendszerek térhódítását, de kicsit számolgatva rá kellett jönnöm, hogy van benne ráció. Az új bringa 3x10-es rendszerrel jött, szívesen kipróbáltam volna a 2x10-eset. Persze ha az ember teljesen új hajtást-váltást szeretne, az súlyos pénzekbe kerül. Örömmel olvastam Márkus Jani írását különböző konverziókról, a próbához elég lesz egy olcsó középső trekkingtányér is. Ekkor merült fel a kérdés, hogy milyen fogszámmal? Újabb számolgatások következtek, megpróbáltam a korábban nagyon népszerű rendszerhez (26-os kerék, 44-32-22-es hajtómű, 11-32-es fogaskoszorú) viszonyítani, melyiknél találom meg azt az optimális balanszot, hogy mindkét megközelítés előnyét élvezzem.
Viszonyszámok helyett, egy ismert áttételhez kötött sebességből számoltam végig a sorokat, így egyes sebességtartományok megjelennek az Y-tengelyen. A rendszer 2.25 colos gumikat feltételez, 175mm hosszú hajtókarral és 90-es pedálfordulattal. A referenciának használt 9 sebességes, 26-os MTB mindig pirossal van jelölve, 44-32-22-es hajtóművel, és 11-34-es fogaskoszorúval. A kékkel jelölt 29er, fix 11-36-os fogaskoszorúval rendelkezik, csak a hajtómű tányérjait cserélgettem (egyelőre elméletben).
Ezzel a 3x10-es konfigurációval már egy fél éves tapasztalatom van, és csak megerősíteni tudom a grafikonon látottakat. A 24-es csörlőhöz kicsit hozzá kell edződni a nagyobb kerék miatt, versenyen érdekes volt látni, hogy mennyivel magasabb fordulaton tekernek a 26-os bringákkal, nekem pedig már elfogyott az áttétel. Előny viszont, hogy több áttétel áll rendelkezésre, és a nagyobb átfedés miatt tovább is használható a kiskerék, akár 20 km/h-s tempóig. A másik két lánctányérnál elég hasonló sor jött ki, csak némileg más leosztásban.
A 38/26-as hajtómű azért érdekes, mert előreláthatólag ez lesz a legelterjedtebb kéttányéros kombó. Látható, hogy 26-os kerékkel valószínűleg épp a 3x9-es rendszer közé esne be, 29er-rel viszont a középső illetve a nagytányér irányába tolódik el az egész, így a kaptatókon tovább izmosodhatunk az új rendszerünkhöz, ha a haverokkal tartani akarjuk az iramot.
Megérzésem szerint ez a 36/22-es hajtómű lesz a befutó 29er bringán. A 26-os bringan tapasztalt csörlős teljesítmény, a 36-os tányér pedig épp kitölti a középső és a nagytányér közötti részt. A dolog szépsége, hogy erre is a legolcsóbb átépíteni. Ha bármilyen problémát okozna a túl nagy fogkülönbség, akkor még mindig ott van a jelenlegi hajtómű 24-es fogaskereke. A lánctányérok beszerzése már folyamatban van, a gyakorlati tapasztalatokról később.
Korábban kicsit értetlenkedve fogadtam a kéttányéros rendszerek térhódítását, de kicsit számolgatva rá kellett jönnöm, hogy van benne ráció. Az új bringa 3x10-es rendszerrel jött, szívesen kipróbáltam volna a 2x10-eset. Persze ha az ember teljesen új hajtást-váltást szeretne, az súlyos pénzekbe kerül. Örömmel olvastam Márkus Jani írását különböző konverziókról, a próbához elég lesz egy olcsó középső trekkingtányér is. Ekkor merült fel a kérdés, hogy milyen fogszámmal? Újabb számolgatások következtek, megpróbáltam a korábban nagyon népszerű rendszerhez (26-os kerék, 44-32-22-es hajtómű, 11-32-es fogaskoszorú) viszonyítani, melyiknél találom meg azt az optimális balanszot, hogy mindkét megközelítés előnyét élvezzem.
Viszonyszámok helyett, egy ismert áttételhez kötött sebességből számoltam végig a sorokat, így egyes sebességtartományok megjelennek az Y-tengelyen. A rendszer 2.25 colos gumikat feltételez, 175mm hosszú hajtókarral és 90-es pedálfordulattal. A referenciának használt 9 sebességes, 26-os MTB mindig pirossal van jelölve, 44-32-22-es hajtóművel, és 11-34-es fogaskoszorúval. A kékkel jelölt 29er, fix 11-36-os fogaskoszorúval rendelkezik, csak a hajtómű tányérjait cserélgettem (egyelőre elméletben).
Ezzel a 3x10-es konfigurációval már egy fél éves tapasztalatom van, és csak megerősíteni tudom a grafikonon látottakat. A 24-es csörlőhöz kicsit hozzá kell edződni a nagyobb kerék miatt, versenyen érdekes volt látni, hogy mennyivel magasabb fordulaton tekernek a 26-os bringákkal, nekem pedig már elfogyott az áttétel. Előny viszont, hogy több áttétel áll rendelkezésre, és a nagyobb átfedés miatt tovább is használható a kiskerék, akár 20 km/h-s tempóig. A másik két lánctányérnál elég hasonló sor jött ki, csak némileg más leosztásban.
A 38/26-as hajtómű azért érdekes, mert előreláthatólag ez lesz a legelterjedtebb kéttányéros kombó. Látható, hogy 26-os kerékkel valószínűleg épp a 3x9-es rendszer közé esne be, 29er-rel viszont a középső illetve a nagytányér irányába tolódik el az egész, így a kaptatókon tovább izmosodhatunk az új rendszerünkhöz, ha a haverokkal tartani akarjuk az iramot.
Megérzésem szerint ez a 36/22-es hajtómű lesz a befutó 29er bringán. A 26-os bringan tapasztalt csörlős teljesítmény, a 36-os tányér pedig épp kitölti a középső és a nagytányér közötti részt. A dolog szépsége, hogy erre is a legolcsóbb átépíteni. Ha bármilyen problémát okozna a túl nagy fogkülönbség, akkor még mindig ott van a jelenlegi hajtómű 24-es fogaskereke. A lánctányérok beszerzése már folyamatban van, a gyakorlati tapasztalatokról később.
2011. november 23., szerda
i5 2500k vs i7 2600 - tuning 2011-ben?
Bevallom őszintén kicsit megcsömörlöttem a folyamatos hardvercserén, és a tuningon. Nem arról van szó, hogy nem érdekelne a dolog, pusztán megváltozott a világ körülöttem, és a PC körül is. Manapság érdekesebb pl. az okostelefonok evolúciója, mert van mozgatórugója, és mert látványos ez a fejlődés.
Hogy tuningnál pontosan milyen mozgatórugóra is gondolok? Ez az egész tuning-dolog onnan indult, hogy az ember megpróbálta kihozni az adott hardverből a benne rejlő lehetőségeket, hogy spóroljon, hogy kicsit elodázza a cserét, vagy hogy egyáltalán jól (vagy jobban) fussanak a dolgok. Kicsit később már érdekelt, és kihívásnak is tartottam. Már kilencvenes évek első felében az alaplap leírását nézegetve szöget ütött a fejembe, hogy nem lehetne a 33 MHz-es 386 processzort 40-en járatni? Akkor még persze szó nem volt ennek támogatásáról - csak jumperek voltak, a biost teljesen másra használták, nem volt a processzoron hűtő (borda sem), volt, hogy feszültséget sem lehetett állítani (minek?), nem voltak módszerek, leírások, és még internet sem, csak nyomtatott szaksajtó, ahol szinte sose foglalkoztak ilyesmivel. Az első processzor aminél ezt ki is próbáltam, egy 486SX volt, aztán egy 486DX4 (volt Intel és AMD verzióm is), amit meg már csak tuningolva használtam az egy Pentium MMX volt 1998-ban. Ezután nem volt megállás.
Hogy mennyivel felfokozottabb volt a 90-es évek PC-s szempontból, az jól mutatja, hogy amíg 1993-ban jól használható gépnek számított egy 386-os, addig öt évvel később 6-7x magasabb órajelű processzorokat használtunk sokkal fejlettebb architektúrával, megjelentek a 3D-s gyorsítókártyák, és eljutottunk egy 320x200-ban futó programtól 800x600-ban (és felette) futó játékokig, demókig, évente elavulttá téve a technikát. Egy-két év ahhoz is elég volt, hogy egy csúcskonfig alig használható ócskavassá degradálódjon. Olyan programok is megjelentek gyakran, amik csak 2-3x sebességű (még nem létező) gépeken futottak élvezhetően, azt feltételezve, hogy egy-két éven belül úgyis eléri a hardverek szintje azt, hogy megfelelően fusson. Rohamléptekkel fejlődött a hardver, de mégsem tudta követni az igényeket.
Manapság ennek épp ellenkezője folyik. Ugyan belassult a hardverfejlődés, de a gyártók azért még mindig szép számmal jelentetik meg az újdonságokat, viszont a kihasználtságuk meg sem közelíti a 15 évvel korábbi szintet. Hogy visszakanyarodjunk a jelenhez - a több mint négy éve vásárolt Core 2 Quad processzorom ma egy ugyanolyan széleskörűen és jól használható processzor, mint amikor hozzájutottam. GPU-knál kicsit más a helyzet, de ott is kezd hasonlóvá válni a szituáció, de inkább a konzolok miatt.
Miért cserélek? Részemről a sebesség, alacsonyabb fogyasztás, érdeklődés, tuningban kihívás. Kb. ennyi. A gond az, hogy ezek az érvek lassan teljesen okafogyottá válnak: a sebesség szép, csak éppen felesleges, a benchmarkoknak szólnak, érdekelni kb. addig érdekel, amíg tesztelem, kihívás meg szinte semmi. Egyedül szinte a fogyasztás, illetve a hatékonyság marad, ha már egyszer cserél az ember, akkor lehetőleg legyen gyorsabb és fogyasszon kevesebbet is. Így jutottunk el a címben szereplő felvetésig. Már év elején is fontolgattam az i7 2600-at, mert ahogy számolgattam, olcsóbb lappal és hűtővel alig lett volna drágább, és kapható is volt, a K-s processzorokkal szemben. A 2500K remek processzor, a mai napig a legjobb ár/érték aránnyal rendelkezik, győzött a kíváncsiság. Ez így volt az elmúlt hetekben is, mert nem hagyott nyugodni a dolog, hogyha nem tuningolnék, akkor mit veszítek és mit nyerek. Először a 2500K-t járattam alapon, illetve próbáltam ki pár dolgot, majd ezen a gondolatmeneten "kimaxoltam" a konfigot. Szerencsére a processzorcsere nem fájt sokba, sebességben visszalépni sem nagyon akartam.
Nem egy reprezentatív tesztet csináltam, inkább csak arra voltam kíváncsi, hogy egy masszívan párhuzamosítható feladat esetén mit kapok. Amúgy győz az órajel.
Valami hasonlóra számítottam. Ahol meg van oldva a 8 szál kérdése, jelent annyi előnyt, mint a tuning a másik processzor esetén. A jövőben megjelenő játékokban még némi előnyre is szert tehet a több cache és szál miatt. Az x264 benchmarknál Pass 1 esetén csak négy szál volt használatban.
A másik sarkallatos kérdés a fogyasztás volt. Az Asrock UEFI-nél van egy "powersave" funkció. Sajnos pontosan nem derült ki számomra, hogy mit csinál, az biztos, hogy alacsonyabb feszültségen járatja a processzort, kikapcsolgatja az alaplapon az inaktív fázisokat (Asrock programja szerint), és pl. a memóriának is tényleg 1.5 voltot ad, nincs túlfeszelve, mint alapból. A biztonság kedvéért lefuttattam pár stabilitástesztet, nem tapasztaltam semmi különöset, viszont processzortól és terheléstől függően egy 10-20 wattot jelent.
A powersave funkció elég volt ahhoz, hogy a 2600 beékelődjön az ugyanebben a módban működő, és alapfeszültségen járó 2500K értékei köze. A tuningolt értéktől természetesen messze jobb, miközben a sebességpotenciál hasonlóan benne van, szerintem egy jó alternatíva. Az én hűtési megoldásomban a ventilátorok alapból 600-as fordulaton járnak, hasonló hosszabb idejű terhelés alatt pörögnek fel 1000 RPM köré, ami azt jelenti, hogy 99%-ban sose járnak 600-as fordulat felett. A legnagyobb terhelés mellett sem melegedtek a processzormagok 50 fok fölé, így elégedett vagyok a megoldással: hasonló teljesítmény kedvezőbb feltételekkel.
Hogy tuningnál pontosan milyen mozgatórugóra is gondolok? Ez az egész tuning-dolog onnan indult, hogy az ember megpróbálta kihozni az adott hardverből a benne rejlő lehetőségeket, hogy spóroljon, hogy kicsit elodázza a cserét, vagy hogy egyáltalán jól (vagy jobban) fussanak a dolgok. Kicsit később már érdekelt, és kihívásnak is tartottam. Már kilencvenes évek első felében az alaplap leírását nézegetve szöget ütött a fejembe, hogy nem lehetne a 33 MHz-es 386 processzort 40-en járatni? Akkor még persze szó nem volt ennek támogatásáról - csak jumperek voltak, a biost teljesen másra használták, nem volt a processzoron hűtő (borda sem), volt, hogy feszültséget sem lehetett állítani (minek?), nem voltak módszerek, leírások, és még internet sem, csak nyomtatott szaksajtó, ahol szinte sose foglalkoztak ilyesmivel. Az első processzor aminél ezt ki is próbáltam, egy 486SX volt, aztán egy 486DX4 (volt Intel és AMD verzióm is), amit meg már csak tuningolva használtam az egy Pentium MMX volt 1998-ban. Ezután nem volt megállás.
Hogy mennyivel felfokozottabb volt a 90-es évek PC-s szempontból, az jól mutatja, hogy amíg 1993-ban jól használható gépnek számított egy 386-os, addig öt évvel később 6-7x magasabb órajelű processzorokat használtunk sokkal fejlettebb architektúrával, megjelentek a 3D-s gyorsítókártyák, és eljutottunk egy 320x200-ban futó programtól 800x600-ban (és felette) futó játékokig, demókig, évente elavulttá téve a technikát. Egy-két év ahhoz is elég volt, hogy egy csúcskonfig alig használható ócskavassá degradálódjon. Olyan programok is megjelentek gyakran, amik csak 2-3x sebességű (még nem létező) gépeken futottak élvezhetően, azt feltételezve, hogy egy-két éven belül úgyis eléri a hardverek szintje azt, hogy megfelelően fusson. Rohamléptekkel fejlődött a hardver, de mégsem tudta követni az igényeket.
Manapság ennek épp ellenkezője folyik. Ugyan belassult a hardverfejlődés, de a gyártók azért még mindig szép számmal jelentetik meg az újdonságokat, viszont a kihasználtságuk meg sem közelíti a 15 évvel korábbi szintet. Hogy visszakanyarodjunk a jelenhez - a több mint négy éve vásárolt Core 2 Quad processzorom ma egy ugyanolyan széleskörűen és jól használható processzor, mint amikor hozzájutottam. GPU-knál kicsit más a helyzet, de ott is kezd hasonlóvá válni a szituáció, de inkább a konzolok miatt.
Miért cserélek? Részemről a sebesség, alacsonyabb fogyasztás, érdeklődés, tuningban kihívás. Kb. ennyi. A gond az, hogy ezek az érvek lassan teljesen okafogyottá válnak: a sebesség szép, csak éppen felesleges, a benchmarkoknak szólnak, érdekelni kb. addig érdekel, amíg tesztelem, kihívás meg szinte semmi. Egyedül szinte a fogyasztás, illetve a hatékonyság marad, ha már egyszer cserél az ember, akkor lehetőleg legyen gyorsabb és fogyasszon kevesebbet is. Így jutottunk el a címben szereplő felvetésig. Már év elején is fontolgattam az i7 2600-at, mert ahogy számolgattam, olcsóbb lappal és hűtővel alig lett volna drágább, és kapható is volt, a K-s processzorokkal szemben. A 2500K remek processzor, a mai napig a legjobb ár/érték aránnyal rendelkezik, győzött a kíváncsiság. Ez így volt az elmúlt hetekben is, mert nem hagyott nyugodni a dolog, hogyha nem tuningolnék, akkor mit veszítek és mit nyerek. Először a 2500K-t járattam alapon, illetve próbáltam ki pár dolgot, majd ezen a gondolatmeneten "kimaxoltam" a konfigot. Szerencsére a processzorcsere nem fájt sokba, sebességben visszalépni sem nagyon akartam.
Nem egy reprezentatív tesztet csináltam, inkább csak arra voltam kíváncsi, hogy egy masszívan párhuzamosítható feladat esetén mit kapok. Amúgy győz az órajel.
Valami hasonlóra számítottam. Ahol meg van oldva a 8 szál kérdése, jelent annyi előnyt, mint a tuning a másik processzor esetén. A jövőben megjelenő játékokban még némi előnyre is szert tehet a több cache és szál miatt. Az x264 benchmarknál Pass 1 esetén csak négy szál volt használatban.
A másik sarkallatos kérdés a fogyasztás volt. Az Asrock UEFI-nél van egy "powersave" funkció. Sajnos pontosan nem derült ki számomra, hogy mit csinál, az biztos, hogy alacsonyabb feszültségen járatja a processzort, kikapcsolgatja az alaplapon az inaktív fázisokat (Asrock programja szerint), és pl. a memóriának is tényleg 1.5 voltot ad, nincs túlfeszelve, mint alapból. A biztonság kedvéért lefuttattam pár stabilitástesztet, nem tapasztaltam semmi különöset, viszont processzortól és terheléstől függően egy 10-20 wattot jelent.
A powersave funkció elég volt ahhoz, hogy a 2600 beékelődjön az ugyanebben a módban működő, és alapfeszültségen járó 2500K értékei köze. A tuningolt értéktől természetesen messze jobb, miközben a sebességpotenciál hasonlóan benne van, szerintem egy jó alternatíva. Az én hűtési megoldásomban a ventilátorok alapból 600-as fordulaton járnak, hasonló hosszabb idejű terhelés alatt pörögnek fel 1000 RPM köré, ami azt jelenti, hogy 99%-ban sose járnak 600-as fordulat felett. A legnagyobb terhelés mellett sem melegedtek a processzormagok 50 fok fölé, így elégedett vagyok a megoldással: hasonló teljesítmény kedvezőbb feltételekkel.
2010. december 31., péntek
A tökéletes nyomás
Csináltam egy kis programot, hogyan kompenzálhatjuk a bringánkban a hőmérséklet hatására megváltozó nyomást: A tökéletes nyomás. BUÉK!
2010. december 19., vasárnap
Telenor CSC frissítés 2.2.1 JPX ROM-hoz
Hozzáigazítottam a verziószámot a legújabb 2.2.1-es ROM-hoz. Most PANJPX a kód. Letölthető innen, frissítési módszer nem változott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)